Kiadóra talált az Agni: Village of Calamity, aminek különlegessége, hogy indonéz környezetbe helyezi a borzalmakat.
Kifejezetten kedvelem a túlélőhorror műfajt, így gyakran vadászom azokra a rejtettebb címekre, amelyekben több van az átlagnál – az Agni: Village of Calamity pedig pontosan ilyen. A napokban az is kiderült, hogy a projekt mögé beállt a Wired Productions, ami már önmagában is biztató jel. A történet a tiltott Desa Purba falujába vezet, ahol egy titkos ügynökség nyomozóját követjük. A főhős megszegi a parancsokat, hogy eltűnt társát keresse, ám ami kezdetben egy veszélyes, de még racionális küldetésnek tűnik, hamar valami sokkal sötétebbé válik. A nyomozás fokozatosan megszállottságba és traumába fordul, miközben a falu egyre mélyebb rétegei egy nyugtalanító, torz valóságot tárnak fel. A Separah Interactive és a Wired Productions együttműködéséből egy kifejezetten nyers és nyomasztó hangulatú játék körvonalazódik, amely erősen támaszkodik az indonéz folklórra, miközben pszichológiai thriller- és szürreális horror-elemekkel dolgozik. Ha sikerül jól egyensúlyozniuk ezeket a hatásokat, akkor az Agni könnyen a műfaj egyik kellemes meglepetése lehet – vadonatúj előzetes is jött hozzá, amit itt meg tudtok nézni:
Borítókép forrása: Steam