Ha odáig vagy az Arkane Studios 2006-os akciójátékáért, vastagon karikázd be a naptárban június 2-át, ekkor jelenik meg ugyanis a program szellemi örököse, pontosabban annak korai hozzáférésű verziója.
Bár a francia Arkane-t leginkább a Dishonored-játékok és a Prey miatt ismeri a világ, a stúdió már a 2002-es Arx Fatalisszal megmutatta, hogy van keresnivalója a pályán, a 2006-os Dark Messiah of Might and Magic pedig maga volt a dark fantasy-rajongók álma, amit leginkább a Half-Life 2 és az Oblivion találkozásaként lehetne jellemezi. Sajnos azóta sem nagyon született olyan videójáték, amelyben ennyire élvezetes (és látványos) lett volna a belső nézetű harc és mágiahasználat, ám a közeljövőben szerencsére több „trónkövetelő” is érkezik – illetve érkezett, hiszen a grafikát tekintve leginkább a Minecraftra hajazó The Adventures of Sir Kicksalot május 15-én került fel a Steam polcaira.
Ott van aztán az Alkahest, ami sokak szerint túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, valamint a THQ Nordic kiadásában készülő Fatekeeper, melynek megjelenése közelebb van, mint gondolnátok. A cég egy nyúlfarknyi előzetessel leplezte le, hogy június 2-án debütál a Paraglacial alkotásának korai hozzáférésű változata, vagyis néhány nap, és kiderül, hogy mit tud a fantasztikusan festő akció-RPG.
Borítókép forrása: Steam