Az egekbe szökött a Destiny 2 játékosszáma, de ez most már nem igazán számít

Az egekbe szökött a Destiny 2 játékosszáma, de ez most már nem igazán számít

Szomorú nap volt a tegnapi a Destiny 2-rajongók életében, megérkezett ugyanis az MMO utolsó frissítése, a Monument of Triumph. Nem túl nagy meglepetésre rengetegen voltak ott az idézőjeles búcsúztatón.

Roppant kíváncsi lennék, miként alakult volna a Destiny 2 sorsa, ha a Bungie nem kezdi el bedobozolni azokat a tartalmakat, melyekért fizettek az emberek. Akkor jelentek ugyanis meg az első repedések a looter shooter páncélján, amikor a fejlesztők játszhatatlanná tették a Red War kampányt (tehát az alapjátékot), a Curse of Osirist, a Warmindot és a mindenki által imádott Forsakent.

Persze ezen most már kár filózni, hiszen a baj megtörtént, tegnap, azaz június 9-én pedig nyugdíjba is vonult az egykor óriási népszerűségnek örvendő lövölde. Ahogy az várható volt, a Monument of Triumph névre keresztelt búcsúajándék alaposan megdobta az MMO játékosszámát, Steamen például a The Light and Darkness Sagát lezáró The Final Shape óta nem játszottak ennyien a programmal. Ebből már talán kitaláltátok, hogy a Destiny 2-nek a Marathon csúcsidejét is sikerült leköröznie, hogy pontosan mennyivel, arról az alábbi hírben értekezünk:

Borítókép forrása: Bungie

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések