A hajtogatás már nem menő, a Samsung is tekeregni kezd inkább

A hajtogatás már nem menő, a Samsung is tekeregni kezd inkább

Az LG Rollable után szabadon a Samsung is azzal a gondolattal kacérkodik, hogy a hajtogatható telefonokon túl feltekerhetőeket is készítsen.

Ismét közelebb kerültünk egy icipicivel az évek óta várt feltekerhető kijelzős okostelefonok megjelenéséhez. Nemrég már az LG prototípusa esetében megcsodálhattuk, milyen is volna egy ilyen mobil a valóságban. Most pedig egy dél-koreai iparági jelentés szerint, amit a GSMArena szúrt ki, a Samsung Display már tárgyalásokat folytat a Samsung Electronics részlegével egy olyan készülékről, amely feltekerhető kijelzőt használna, és várhatóan 2028 első felében mutatkozna be.

A riport szerint a Samsung Display stratégiai célja, hogy vezető szerepet töltsön be a feltekerhető kijelzők piacán. A vállalatot egyre erősebb verseny éri a hajlítható kijelzők szegmensében a kínai panelgyártók részéről, ezért egy teljesen új kijelzőtechnológiával próbálná meg visszaszerezni előnyét. A pletykák alapján a készülék Galaxy Z Slide néven érkezhet, igaz, korábban a Samsung a Galaxy Z Roll elnevezést is levédette a dél-koreai gyártó, vagyis nem lehet már most teljes magabiztossággal kimondani, hogy melyik nevet választja végül a vállalat. Piackutatók szerint a telefon teljesen kihúzott állapotban egy körülbelül 10 hüvelykes, 16:9 képarányú kijelzőt kínálhat, amelynek pixelsűrűsége meghaladhatja a 440 ppi értéket.

A feltekerhető kijelzők fejlesztése jóval összetettebb feladat, mint a hajlítható paneleké, ezért ezek kereskedelmi megjelenése eddig folyamatosan késett. A Samsung Display ugyanakkor már évek óta dolgozik a technológián, első prototípusait 2023-ban mutatta be, és azóta többek között feltekerhető kijelzőket szállít a Lenovo egyes notebookjaihoz is. Az iparági információk szerint a Samsung Display jelenleg jelentős technológiai előnyben van ezen a területen, miközben a hajlítható kijelzők piacán a kínai gyártók már komoly konkurenciát jelentenek. Ha a fejlesztés sikeresen halad tovább, a Samsung lehet az első vállalat, amely szélesebb körben is elérhetővé teszi a feltekerhető kijelzős okostelefonokat, és ezzel új irányt nyithat a mobilpiac fejlődésében. És ha bejön a termék, akkor egy év kihagyással, 2030-ban jöhet a második generációja is a Galaxy Z Slide-nak. Tehát azt a stratégiát követheti itt a Samsung, mint amit a TriFoldnál láthatunk.

Borítókép: Samsung

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Elképesztő árcédulát kaphat a PlayStation 6

Miközben a legtöbb játékos még mindig azon vitatkozik, hogy kell-e egyáltalán már az új generáció (spoiler: a többség szerint nem), a színfalak mögött bizony már ezerrel matekoznak a fejesek. 

Közvetítések