Az új Black Flag szakít a kötöttségekkel, ezért ha meglátsz egy gyanús hullámot, már ugorhatsz is fejest az új hajóroncsok és kincsek közé.
Mennyire szerettük az eredeti Assassin's Creed IV: Black Flaget, hiszen elképesztően jó élményt nyújtott, és a kalózkodás még soha nem volt addig olyan izgalmas, mint ebben a játékban. A víz alatti felfedezés azonban meglehetősen kötött volt, hiszen csak a kijelölt búvárharangos helyszíneken lehetett lemerülni a kincsekért. A Resynced technikai igazgatója, Jussi Markkanen azonban a GamesRadar+-nak elárulta, hogy ennek a korlátozásnak egyszer és mindenkorra vége.
A fejlesztőcsapat fogta az Origins óta használt mechanikát, és ráhúzta a negyedik felvonás felújított változatára is:
„Megtartottuk a klasszikus búvárharangos helyszíneket is, de emellett mostantól a világon bárhol fejest ugorhatsz a vízbe. Kihasználtuk ezt a technológiát, és teljesen átépítettük a víz alatti világot – rengeteg új hajóroncsot rejtettünk el, különösen a partvonalak közelében.”
Modern csillogás a nosztalgia mellé
A Black Flag óta eltelt jó néhány év, és a nyílt világú játékok mércéje alaposan megváltozott. Az Ubisoft simán megtehette volna, hogy csak a nosztalgiára épít, de ezzel a megoldással alighanem sok kincsvadász kedvére tesznek. A part menti vizek és a mélytengeri árkok mostantól dugig vannak tömve arannyal, csecsebecsékkel és egyéb gyűjtögetnivalókkal. Markkanen ráadásul elhintette, hogy a roncsokon kívül egyéb „apró titkokat” is eldugtak, amelyek teljesen új dimenziót adnak a felfedezésnek. Bár a részleteket még homály fedi, nem lennénk meglepve, ha a fejlesztők elhelyeztek volna néhány popkulturális kikacsintást – legyen szó egy anakronisztikus Titanic-utalásról vagy a Cápa című film ikonikus elemeiről. Ha történelmileg nem is lenne pontos, a hangulatot biztos jócskán fokozná.
Edward Kenway története tehát nemcsak szebb lesz, de sokkal mélyebb is – a szó legszorosabb értelmében. Július 9-én pedig irány a tengerfenék!
Borítókép: Steam