Nem elég, hogy a RAM-pokalipszis miatt a Valve borzasztóan túlárazta a konzol-PC hibridjét, még attól is tartaniuk kell a játékosoknak, hogy idő előtt megadja magát a gőzgép.
Emlékeztek még az Xbox 360 vörös gyűrűjére (Red Ring of Death), amely a konzol halálát jelentette, és annyira sokan találkoztak vele, hogy a Microsoft 2007-ben ingyenes javítást vagy cserét biztosított az érintettek számára? Olybá tűnik, hogy a történelem megismétli önmagát, egy Reddit-felhasználó ugyanis nemrég osztotta meg a portálon, hogy egy frissítés telepítését követően vörösen kezdett villogni a Steam Machine LED-csíkjának jobb oldala, ami után be sem tudta kapcsolni a masinát.
Mint kiderült, a jelzés a GPU meghibásodására utal, vagyis a pórul járt vásárló a lehető legkomolyabb problémával találta magát szemben. Bízzunk benne, hogy nem egy sokakat érintő jelenséggel állunk szemben, hiszen épp elég nagy gond, hogy ennyit kell fizetni a mini-PC-ért.
Borítókép forrása: Valve