Nagy tételben fogadott a Samsung a legújabb hajtogatható telefonjára

Nagy tételben fogadott a Samsung a legújabb hajtogatható telefonjára

A Samsung Galaxy Z Fold8 sikerére számít a dél-koreai gyártó a jelek szerint a többi hajtogatható mobillal szemben.

A Samsung napokon belül, július 22-én rendezi meg következő Galaxy Unpacked eseményét. Itt többek között három új hajtogatható telefont, a Galaxy Z Fold8-at, Z Fold8 Ultrat és Z Flip8-at is bemutathatja majd a dél-koreai gyártó. Azonban a premier előtt még a helyi etnews jóvoltából egy olyan iparági forrásokra hivatkozó jelentés látott napvilágot, amelyből kiderülhet, hogy milyen eladásokra számít a vállalat az egyes modellek esetében.

A beszámoló szerint a Samsung a legnagyobb darabszámban az új, a szokásosnál szélesebb kialakítású Galaxy Z Fold8 gyártását tervezi. A vállalat állítólag mintegy 2,8 millió készülék legyártására adott megrendelést a beszállítóknak. Ezzel szemben a Galaxy Z Fold8 Ultra gyártási célja körülbelül 2 millió darab, míg a kagyló kialakítású Galaxy Z Flip8 esetében nagyjából 1,5 millió példánnyal számolnak.

A magasabb gyártási mennyiség arra utalhat, hogy a Samsung kiemelt szerepet szán az új Galaxy Z Fold8 modellnek. A készülék várhatóan 4:3 képarányú hajlítható kijelzővel érkezik, amellyel közvetlen riválisa lehet az ősszel bemutatkozó iPhone Ultrának. Korábbi információk alapján a készüléket a Snapdragon 8 Elite Gen 5 for Galaxy lapka hajtja majd, csak úgy, mint a tavaszi Galaxy S26 család tagjait. A kiszivárgott műszaki adatok szerint a Galaxy Z Fold8 egy 7,6 hüvelykes belső hajlítható kijelzőt és egy 5,5 hüvelykes külső panelt kap. Az energiaellátásról egy 4 800 mAh-s akkumulátor gondoskodhat, a hátlapon pedig kétkamerás rendszerre számíthatunk.

Borítókép: depositphotos.com / Wongphoto

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések