Átnevezték a Gothic 3-at, de ez még nem jelenti azt, hogy érkezik a remake

Átnevezték a Gothic 3-at, de ez még nem jelenti azt, hogy érkezik a remake

A THQ Nordic elég nagy zavart okozott a rajongók fejében azzal, hogy átkeresztelte a Piranha Bytes 2006-os szerepjátékát, de szerencsére időben kiderült, hogy miért volt szükség a változtatásra.

Tisztában vagyok vele, hogy közel játszhatatlan állapotban jelent meg a Gothic 3, de így is imádtam szinte minden percét (kivéve persze a vaddisznókkal való küzdelmet), a közösségi javításnak köszönhetően pedig egy fantasztikus szerepjáték vált belőle. Mivel a Gothic 1 Remake egyértelműen bebizonyította, hogy van igény az olyan RPG-kre, amik nem fogják az ember kezét, nagyjából biztosra vehető, hogy előbb vagy utóbb zöld utat kap a második rész felújítása, ám a napokban többen is azt hihették, hogy már a harmadik etap is ott hever az Alkimia Interactive asztalán.

Mindez annak tudható be, hogy a jogokat birtokló THQ Nordic a Gothic 3 Classic nevet aggatta a megboldogult Piranha Bytes alkotására, ami ugyebár azt sejtette, hogy érkezni fog egy modernizált verzió. Egyelőre viszont szó sincs ilyesmiről, a kiadó szerint azért volt szükség az átnevezésre, hogy a The Elder Scrolls 4: Oblivion riválisa ne lógjon ki a sorból. 

Borírtókép forrása: THQ Nordic

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések