Batman és Superman összecsapása még sohasem volt ilyen gagyi.
Miközben a Marvel tarol a Rivalsnak köszönhetően, és már a kanyarba van a Marvel Tokon Fighting Souls is, és akkor még a Contest of Championsról nem is volt szó, addig az Injustice-sorozat 2017-es második része óta a rajongók türelmetlenül várják, hogy újra összemérhessék a DC szuperhőseinek erejét egy ízig-vérig sötét, brutális és monumentális verekedős játékban. Amikor a Mortal Kombat-ot is jegyző NetherRealm Studios 2025 májusában bejelentette, hogy befejezi a Mortal Kombat 1 támogatását, mert teljes gőzzel a „következő projektre” koncentrálnak, a gamer világ egy emberként sóhajtott fel, hiszen ez csakis az Injustice 3 lehet. A híresztelések 2026 tavaszán még inkább felerősödtek. Szivárgások, törölt közösségi médiás posztok (ahol Superman és Aquaman szinkronszínészei elszólták magukat), valamint Ed Boon megmagyarázhatatlan szavazásai mind arra utaltak, hogy a bejelentés már a küszöbön áll. Ehelyett július 20-án megérkezett a hidegzuhany.
Mi az a DCKO?
A DC a kanadai Drop Fake, Inc. független fejlesztőcsapattal karöltve leplezte le legújabb projektjét, a DCKO-t. Ám már az első kedvcsináló sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A játékról nagyjából a következőket érdemes tudni:
- Műfaj: Free-to-play (ingyenesen játszható) 2v2 tag-team verekedős játék.
- Platform: Kizárólag mobilokra érkezik.
- Játékmenet: A klasszikus bunyó mellett lesz benne gyűjtögetés, és RPG-elemek is, mivel a karakterek szintet léphetnek, a képességeiket pedig in-game valutából lehet fejleszteni.
- Megjelenés: A tervek szerint 2027-ben startol el.
A közösség reakciója: Csalódás a köbön
A rajongók nem kímélték a játékot. Sokan egyenesen egy olcsó Injustice-klónnak bélyegezték az új mobiljátékot, míg mások keserűen emlékeztettek a Warner Bros. korábbi zakózására, a MultiVersusra, amit a nagy hírverés után alig egy évvel le is lőttek.
„DC, most igazán nem hiányzik, hogy szórakozz velünk meg Injustice-másolatokat adj ki. Pontosan tudod, mit akarunk!” – írta egy elkeseredett rajongó a YouTube-on.
Ez még egy finomabb vélemény volt, sokan ugyanis roppant csalódotokkal, és ennek hangot is adtak, méghozzá nyomdafestéket nem tűrő formában. Sokan úgy érzik a DC megint átveri a játékosközösséget, és egy ilyen gagyi játékkal akarják kiszúrni a szemüket, amivel csak egy újabb pénzcsapot szeretnének beindítani.
The DC Universe steps into the ring.
— DCKO (@playdcko) July 20, 2026
DCKO, a free-to-play mobile DC fighter: real-time PvP vs live opponents and PvE modes. Mix and match your roster, customize your kits, and climb to the top.
Pre-register now for milestone rewards at https://t.co/wBLyPQPJz9 and follow… pic.twitter.com/oIKW0d1IYU
Pánikra semmi ok: Az Injustice 3 továbbra is készül!
Bár a DCKO bejelentése felkavarta az állóvizet, a háttérben zajló folyamatokat nem befolyásolja. Mivel ez a projekt független a többitől, a NetherRealm gőzerővel dolgozik a saját alkotásán. Az iparági pletykák és a kiszivárgott portfolio-adatok alapján az Injustice 3 aktív fejlesztés alatt áll – így bár a mobil bunyóra még 2027-ig várnunk kell, a „nagyágyú” leleplezése még mindig bármelyik pillanatban megtörténhet!