Hamisított és veszélyes termékek tömkelege került be az Európai Unió területére az AliExpress miatt, ezzel érdemelte ki a hatalmas bírságot a kínai cég.
Az Európai Bizottság 550 millió eurós, vagyis mintegy 198 milliárd forintos bírságot szabott ki az AliExpressre, mert álláspontja szerint a vállalat nem tett eleget az illegális, veszélyes és hamisított termékek visszaszorításáért. Ez a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) alapján kiszabott eddigi legnagyobb büntetés, amely azokra a kiemelten nagy online platformokra vonatkozik, amelyeknek fokozott felelősséget kell vállalniuk a jogsértő tartalmak kiszűréséért – foglalta össze a Reuters.
A Bizottság szerint az AliExpress nem mérte fel megfelelően a platformján megjelenő illegális termékek kockázatát, túlzottan hatékonynak ítélte saját ellenőrzési rendszerét, és nem biztosított elegendő erőforrást a szabályszegések kezelésére. A vizsgálat szerint a hamis termékek, veszélyes játékok és kozmetikumok gyakran hosszú időn át elérhetők maradtak, miközben a szabályszegő kereskedőkkel szembeni szankciók sem bizonyultak elég szigorúnak. Az uniós testület a márkaazonosítást szolgáló rendszer működését is bírálta, mivel azt könnyen ki lehetett kerülni.
Henna Virkkunen, az Európai Bizottság technológiai ügyekért felelős alelnöke szerint az ilyen termékek nemcsak a fogyasztókra jelentenek veszélyt, hanem tisztességtelen versenyhelyzetet is teremtenek azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyek betartják az uniós szabályokat. Az AliExpress tavaly 193 millió európai felhasználóval rendelkezett, megelőzve a Sheint (156 millió fő) és a Temut (130 millió fő) is.
Az AliExpress közölte, hogy fellebbez a döntés ellen, mert aránytalannak tartja a büntetést. A vállalat szerint az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket hajtott végre a kockázatok csökkentése érdekében, és folyamatosan együttműködött az Európai Bizottsággal. A testület ugyanakkor jelezte, hogy decemberben ismét értékeli a cég által benyújtott intézkedéseket, és ha azok nem felelnek meg a DSA előírásainak, további szankciók is következhetnek.
Borítókép: depositphotos.com / symbiot