A Red Hook is érzi, hogy a régi szerelem lángja tényleg nem hül csak úgy ki, legfeljebb csupa vér és korom lesz az új mechanikától.
Bár a Darkest Dungeon 2 kifejezetten jó értékeléseket kapott és abszolút méltó folytatásként került be a történelemkönyvekbe, azért akadnak bőven olyan vélemények, amiből jól látszik, hogy a rajongók szívében még mindig az első, gótikus, oldalnézetes eredeti játék foglalja el a trónt ebben a műfajban. Ezt a jelek szerint a fejlesztő Red Hook Studios is pontosan látja, mert ahelyett, hogy elengednék a 2016. január 19-én megjelent első felvonás kezét, most egy akkora kiegészítővel rukkoltak elő a 10. születésnap alkalmából, hogy attól még a legsanyarúbb sorsú felderítőnek is felcsillan a szeme.
A Darkest Dungeon: The Fire's Edge névre keresztelt DLC augusztus 18-án jelenik meg, és nem csupán kozmetikai újdonságokat hoz magával, hanem bizony komoly tartalommal bővül a játék!
Új arcok a sötétben: Köszönj a Duelistnek és a Runawaynek
A kiegészítő két közönségkedvenc hőst is áthoz a második részből az elsőbe:
- The Duelist (A Párbajhős): Egy kifejezetten komplex, dinamikus sebzésosztó, aki folyamatosan táncol a csapat sorai között. Támadó és védekező harci állások között váltogathat, így a pozícionálása igazi taktikai mélységet ad a csatáknak.
- The Runaway (A Szökevény): Egy rendkívül rugalmas hős, aki szinte bármelyik pozícióból hatékony, és aki elhozza a játékba a teljesen új, folyamatos sebzést biztosító égés (burn) status effectet.
Tűz, ereklyék és a falu
A Szökevény persze nem jár egyedül, és ezzel a kiegészítővel végre a burn (égés) harci mechanika hivatalosan is bekerül az első felvonásba, ami teljesen új szinergiákat és stratégiákat nyit meg a harcokban. Ráadásul az ereklyéket (trinkets) is átdolgozzák, hogy illeszkedjenek az új lehetőségekhez. Ha ez még nem lenne elég, a falunkat, a Hamletet is kibővíthetjük három teljesen új negyeddel, de ezekről egyelőre még nem sok mindent tudni:
- Academie Duello
- Craftworks
- Archaeological Base Camp
The Fire’s Edge, the first new DLC for Darkest Dungeon since 2020, is releasing on August 18th.
— Darkest Dungeon (@DarkestDungeon) July 21, 2026
The Duelist and Runaway, heroes who debuted in Darkest Dungeon II, bring their unique abilities to bear against horrors that lurk beneath the manor.
Wishlist: https://t.co/W3xRq7ZXKR pic.twitter.com/fDm4ERfomH
Mi a helyzet a sorozat jövőjével?
A döntés, hogy a stúdió visszatér egy évtizedes játékhoz, felvet néhány érdekes kérdést a prioritásokról. Vajon a Red Hook hosszú távon is megosztja az erőforrásait a két epizód között? Annyi bizonyos, hogy a második rész rajongóinak sem kell csüggedniük, hiszen a fejlesztők már belengettek egy nagyobb DLC-t a Darkest Dungeon 2-höz is, ami várhatóan 2027 elején lát majd napvilágot. De addig is, porold le a régi fáklyákat, élesítsd meg a kardodat, mert augusztus 18-án újra le kell szállnod a mélybe!
Borítókép: Steam