Hiába pereskedett a Nintendo, világsiker lett a Palworldből

Hiába pereskedett a Nintendo, világsiker lett a Palworldből

Eddig is tudható volt, hogy elképesztően népszerű a Pocketpair lénygyűjtős túlélőjátéka, de így is meglepődtem az Alinea Analytics által közölt számokon.

A Nintendónak lassan nem Mario lesz a kabalája, hanem azok az ügyvédek, akik mindenre ugranak, aminek köze van a cég portékáihoz. Az elmúlt években a Pocketpair fejlesztői is megtapasztalhatták, hogy mennyire védi a vállalat a szellemi tulajdonait, a japánok ugyanis pert akasztottak a nyakukba az első és második ránézésre is a Pokémonra hajazó Palworld miatt, melynek néhány nappal ezelőtt jelent meg az 1.0-s verziója.

Bármennyire is tapasztalt azonban a Nintendo jogi csapata, végül visszanyalt a fagyi, nem elég ugyanis, hogy a cég a vártnál sokkal kevesebbet nyert a pereskedéssel, a Palworld is óriási sikert aratott. Rhys Elliott, az Alinea Analytics sokszor bizonyított elemzője szerint nem kevesebb mint 30,5 millió darabot adtak el a programból a debütálása óta, a legtöbb kópia pedig a Steamen talált gazdára a játékból.

Borítókép forrása: Steam

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések