Botrányos körülmények között vádolják az új taxis szimulátor készítőit azzal, hogy az emberi kreativitás helyett olcsó AI-párbeszédekkel tömték tele a játék történetét.
Ha eddig nem lett volna egyértelmű, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a kreatív munkát, akkor tessék. Ezúttal a Saber Interactive háza táján áll a bál: a Rideshare Stimulator korábbi vezető írója, Stella Sacco ugyanis kitálalt arról, hogy a fejlesztés kellős közepén elküldték a projekttől, a helyét pedig nem más vette át, mint maga a ChatGPT.
A slusszpoén? Sacco elmondása szerint a közvetlen főnöke hiába állt ki mellette, a felsővezetés azzal a zseniális indokkal intett búcsút az emberi kreativitásnak, hogy "a játékosok úgyis imádják az új technológiát", és az AI-használat amúgy is milyen remek marketingfogás lesz. Hát, a marketing most valóban pörög, csak épp nem úgy, ahogy a fejesek elképzelték.
Borítókép forrása: Steam