Az Xbox CEO-ja már játszott a The Elder Scrolls 6-tal, és teljesen levette a lábáról

Az Xbox CEO-ja már játszott a The Elder Scrolls 6-tal, és teljesen levette a lábáról

Asha Sharma egészen fantasztikus játéknak tartja a Bethesda Game Studios „kissé” korán bejelentett RPG-jét, de vajon hihetünk a vezérigazgatónak?

Ha versenyt hirdetnénk a túl korán leleplezett játékok körében, egyértelműen a The Elder Scrolls 6 állhatna a dobogó legfelső fokára, hiszen már több mint nyolc éve annak, hogy bemutatkozott a Skyrim „folytatása”. Az azóta eltelt esztendőkben nagyjából nulla érdemi információt kaptunk a Bethesda Game Studios RPG-jéről (de legalább megtudhattuk, hogy több fa lesz benne, mint az előző részben), néhány órával ezelőtt viszont maga az Xbox vezérigazgatója törte meg a csendet, bár ő sem szolgált kézzelfogható részletekkel.

Asha Sharma mindössze annyit közölt a nyúlfarknyi X-bejegyzésében, hogy volt szerencséje kipróbálnia Todd Howardék következő nagy dobását, és egész egyszerűen lenyűgözték a látottak – a méretek mellett leginkább a történetet dicsérte, ami elég meglepő egy Bethesda-játék esetén. Emellett a címre is utalhatott a CEO – hogy milyen tippek születtek, arról a PC Guru oldalán olvashattok bővebben!

Borítókép forrása: ZeniMax Online Studios

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések