Régóta nyílt titoknak számított, hogy készül a Hogwarts Legacy 2, a Warner Bros. pedig végre hivatalossá tette a második rész létezését.
Bár rengetegen vannak, akik kevesebbre tartják a Harry Pottert, mint A Gyűrűk Urát, J.K. Rowling varázsvilága legalább akkora (ha nem nagyobb) rajongótáborral rendelkezik, mint Tolkien univerzuma. Jól mutatja a franchise töretlen népszerűségét, hogy az írónő kijelentéseit övező népharag ellenére is több mint 40 millió darabot sikerült eladni a 2023-ban megjelent Hogwarts Legacyből, ami elképesztő teljesítménynek számít egy single player videójáték esetén.
Ilyen teljesítmény láttán kétség sem férhetett hozzá, hogy zöld utat kap az Avalanche Software akció-RPG-jének folytatása, a Warner Bros. pedig nem is húzta tovább a fanok idegeit, és bejelentette, hogy készül a Hogwarts Legacy 2. Üröm az örömben, hogy a cég egyetlen érdemi infót sem közölt a befektetőknek szánt levélben, de ne legyünk telhetetlenek, inkább örüljünk, hogy az HBO decemberben induló sorozata mellett egy szuper játékot is kapunk.
Borítókép forrása: Avalanche Software