Lehet egyáltalán ennyi mindennel játszani? A PlayStation alá tartozó stúdiók és a Sony szerint igen!
Szeptember 3-án délután, egészen pontosan 15 órától visszatér a State of Play, a Sony online, videójátékos bemutatója – jelentette be ma délután a japán cég. Ráadásul mintha egy bemutató nem lenne elég, amint véget ér a hagyományos State of Play, indul is egy State of Play Japan néven meghirdetett különkiadás. Itt főleg a PlayStation anyaországából, de más ázsiai térségekből is felvillant majd néhány izgalmas újdonságot a Sony, egyelőre nem árult el konkrétumokat a cég. A két műsor várható hossza egyelőre nem ismert.
A sima State of Play kapcsán valamivel beszédesebb volt a Sony, így kiderült, hogy szeptember 3-án a PlayStation Studios mellett külsős partnerek játékai is feltűnhetnek (egy kis GTA 6, mondjuk?) Az egyik nagy dobást már lelőtték a szervezők, ez egy bővített betekintés lesz a Final Fantasy VII Revelation világába a Square Enix jóvoltából. De hogy ezen kívül mire számíthatunk, azt rejtély fedi egyelőre. Ha tippelnünk kellene, a nemsokára befutó Marvel's Wolverine-hez tuti lesz valami kedvcsináló, hogy a hajrában még az utolsó kétkedőket is meggyőzzék egy esetleges előrendelésről. Ezen kívül pedig a következő évek PlayStation exkluzívjait lehetne még felvillantani, mint például az Intergalactic: The Heretic Prophet vagy a God of War Laufey. Utóbbit már csak azért is illene elővenni, mert jövő februárban jelenik meg a tervek szerint.
Ha érdekel tehát a két State of Play, akkor magyar idő szerint szeptember 3-án 15 órától a PlayStation hivatalos YouTube és Twitch csatornáin jönnek majd az új előzetesek, játékmenet betekintések sorban. A sima State of Play angol nyelven japán felirattal fut majd, míg a State of Play Japan fordítva, japán hanggal, angol felirattal lesz elérhető.
Borítókép: Insomniac Games