Hiába Christopher Judge a tökéletes Kratos, nemet kellett mondania a God of War-sorozatra

Hiába Christopher Judge a tökéletes Kratos, nemet kellett mondania a God of War-sorozatra

Noha a Csillagkapu sztárja elgondolkodott azon, hogy ismét a kezébe veszi a Leviathan fejszét, a ropogó térdei és a fájós háta jelezték neki, hogy ennyi idősen már nem kellene bevállalnia egy ilyen megterhelő szerepet.

Talán minden rajongó egyetért velem abban, hogy a leginkább a Csillagkapuból ismert Christopher Judge tökéletesen keltette életre Kratost a Santa Monica Studio legutóbbi két God of War-játékban. A színész orgánuma annyira hozzánőtt a karakterhez, hogy meglehetősen furcsa lesz Dave Bautistát látni ebben a szerepben – az eredeti tervek szerint ugyebár Ryan Hurst alakította volna a főszereplőt, egy súlyos sérülés miatt azonban a csere mellett döntött az Amazon.

Judge a Fan Expo Canada során elárulta, hogy az unokájával folytatott beszélgetés után elgondolkodott az élőszereplős adaptáción – még a felkészülésbe is belekezdett –, ám hamar belátta, hogy 62 évesen már nem akar és nem is tud bevállalni egy ennyire nehéz munkát. Bízzunk benne, hogy A galaxis őrzői-filmek sztárja nem hoz szégyent a PlayStation egyik legismertebb karakterére.

Borítókép forrása: PlayStation Store

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések