Több ember nézte meg az új Resident Evilt, mint ahány zombi kóvályog Raccoon Cityben

Több ember nézte meg az új Resident Evilt, mint ahány zombi kóvályog Raccoon Cityben

Még a legoptimistább becsléseket is túlszárnyalta Zach Cregger harmadik horrorfilmje, aminek ugyan nem sok köze van a Capcom játékaihoz, de a jelek szerint ez nem igazán zavarja a nézőket.

Sokan blaszfémiát kiáltottak, amikor kiderült, hogy egyetlen ismert arc sem volt feltűnni Zach Cregger (Barbár, Fegyverek) Resident Evil-filmjében, ám úgy fest, csak néhány rajongót zavar Leon, Jill, Claire és Chris hiánya. A vérbő horrorfilm ugyanis nem kevesebb mint 108,3 millió dollárt hozott a konyhára a nyitóhétvégéje során, ebből 60 milliót a tengerentúlon, vagyis sikerült túlszárnyalni a 40-50 millió dolláros becsléseket.

Az Austin Abrams főszereplésével készült adaptáció ezzel messze lekörözte a 26 millió dolláros amerikai nyitányt produkáló A Kaptár – Túlvilágot, és vélhetően a 300 millió dolláros teljes bevételt is sikerül majd megdöntenie. A siker valószínűleg annak köszönhető, hogy a kritikusok mellett a nézők is szeretik a Raccoon Cityben tett kiruccanást, márpedig semmi sem pörgeti fel jobban a hájpot annál, ha nemcsak „lefizetett” újságíróknak, de a közönségnek is tetszik egy film.

Borítókép forrása: IMDb

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések