Ezt a napot is megértük: s1mple ázsiai csapatban játszik mától

Ezt a napot is megértük: s1mple ázsiai csapatban játszik mától

Nem, s1mple nem hagyta ott a BC.Game-et, inkább Ázsia jött házhoz a kedvéért.

Denis „electroNic” Sharipov a BC.Game kispadjára került – jelentette be a szervezet. A csapat a HLTV értesülései szerint már közel áll ahhoz, hogy Tyson „asap” Patersont, a THUNDER dOWNUNDER játékosát szerződtesse az orosz helyére. A BC.Game vezérigazgatója, Ali Muhanned nem erősítette meg az új játékos érkezését a lapnak, azt azonban elmondta, hogy a döntés meghozatalakor már a november eleji PGL Major Szingapúrt tartották szem előtt. 

„electroNic a csapat egyik legfontosabb embere volt, a szerveren belül és kívül is. Valójában ő volt a pozitív srác, ezért azt mondanám, hogy az emberek ne higgyenek a közösségi médiának vagy a klipeknek. Humoros, sokat poénkodik a csapattársaival, és szükség esetén ő hozza a jó hangulatot. Vezetőként nehéz döntéseket kell hoznom, és ez a fontos lépés muszáj volt a projekt érdekében. Ennek semmi köze electroNichoz. Ha több időnk lenne a Majorig, valószínűleg több időt adtam volna neki, egyszerűen azért, mert még új a csapat.”

A lépés mögött tehát az állhat, hogy asap érkezésével a BC.Game egy ázsiai maggal indulhatna a Major-meghívásért november elején, mivel az ausztrálon kívül még két mongol is szerepel a kezdőben. Európában jelenleg a VRS 36. helyén áll a klub 1 191 ponttal, miközben a régióból csak a legjobb 18 csapat kap meghívást. Ázsiában ugyanez a pontszám jelenleg a 4. helyre lenne elég, és innen 5 csapat jut meghívóhoz. Tehát ha ma hirdetné ki a meghívásokat a Valve, már biztos helye lenne s1mple-éknek Szingapúrban. A Major meghívási határidejéig hat hét maradt, a BC.Game addig néhány kisebb LAN-tornán feltűnik még, köztük a ROG Journey Autumnon, a Stake Pulse Beat III-on és a DraculaN Season 7-en, ezért jó eséllyel tarthatja a helyét, akár javíthat is azon a regionális ranglistán.

Ami a kezdőből már biztosan távozó electroNicot illeti, a 28 éves orosz rifler nem sok vizet zavart a szerveren, mióta a BC.Game színeiben játszik. A portugál többségű csapatban még néha-néha villantott egy olyat, amiről a régi, NAVI-s electroNic juthatott eszébe a rajongóknak. Igaz, ez többet árul el annak a felállásnak az alkalmatlanságáról, mint a játékosról. Az új ötösben azonban nem sok esélye volt bizonyítani, hiszen Magisk június 30-án vette át az irányítást. Viszont sem a megelőző hónapokban, sem azóta nem láthattunk az orosztól igazán kiugró alakítást. Eközben a 23 éves asap egy jelentős fejlesztés lehet hozzá képest még akkor is, ha nem lesz képes rögtön a keményebb ellenfelekhez igazítani a játékát, ha idő kell neki a beilleszkedéshez.

A BC.Game felállása a változások után

Oleksandr „⁠s1mple⁠” Kostyliev
Azbayar „⁠Senzu⁠” Munkhbold
Ayush „⁠mzinho⁠” Batbold
Emil „⁠Magisk⁠” Reif
Tyson „⁠asap⁠” Paterson

Wiktor „⁠TaZ⁠” Wojtas (edző)

Borítókép: StarLadder

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések