Valamilyen oknál fogva többen is azt hitték, hogy a rügyekkel együtt fog megérkezni, a Capcom következő remake-je, egy ismert bennfentes szerint azonban egészen a falevelek lehullásáig kell várnunk a szigeti veszedelemre.
Nem tudom miért, de én is abban a hitben voltam, hogy már tavasszal megjelenik a Resident Evil Veronica, holott a Capcom csak az évet közölte a Summer Game Fest során. Egyelőre tehát csak annyi biztos, hogy valamikor 2027-ben jelenik meg a Claire Redfieldet a középpontba állító remake, amely modern köntösbe bújtatja a 2000-ben debütált túlélőhorrort.
A rengetegszer bizonyított bennfentes, Dusk Golem most azt állítja, hogy csak valamikor ősszel számíthatunk a felújítás érkezésére, vagyis csalódni fognak azok, akik – hozzám hasonlóan – tavaszi debütálásban reménykedtek. A részletekért erre tessék:
Borítókép forrása: Capcom