A helyadatok kezelésében talált kifogásokat az adatvédelmi hatóság a Google három funkciójában.
Az ír adatvédelmi hatóság (DPC) 403 millió eurós (kb. 145 milliárd forintos) bírságot szabott ki a Google-re az uniós adatvédelmi szabályok (GDPR) megsértése miatt – írja a szervezet közleménye alapján az Engadget. A vállalatnak emellett hat hónapon belül GDPR-kompatibilissé kell tennie a helyadatok kezelését.
A DPC 2020-ban, fogyasztóvédelmi szervezetek panaszai nyomán kezdett vizsgálódni, és a 2018 májusától 2020 februárjáig tartó időszakban három Google-funkció esetében kutakodtak: a Web & App Activitynél, amely különböző Google-szolgáltatásokban menti a felhasználói aktivitást; a helyelőzményeknél; valamint a Location Accuracy funkciónál, amely a GPS-nél pontosabban képes meghatározni egy Android-eszköz helyzetét.
A hatóság szerint a Google nem kezelte tisztességesen és jogszerűen a helyadatokat a Web & App Activity és a Location History esetében, míg a Location Accuracy kapcsán nem tudta bizonyítani, hogy megfelelt a GDPR jogszerűségre, tisztességre és átláthatóságra vonatkozó alapelveinek. A DPC szerint mindhárom funkciónál problémák voltak az átláthatósággal, két esetben pedig az adatmegőrzési szabályokat is megsértették. Mindeközben a vállalat közlése szerint 2019 óta jelentősen megváltoztatták gyakorlataikat, és olyan eszközöket vezettek be, amelyek egyszerűbbé teszik a helyadatok kezelését – derül ki egy Associated Pressnek adott közleményből.
Ez nem az első komoly uniós szankció a Google ellen: a vállalat idén elvesztette a 2018-ban kiszabott, 4,1 milliárd eurós (kb. 1,48 billió forintos) Android-versenyjogi bírság elleni utolsó fellebbezését, az Európai Bizottság pedig júliusban további 890 milliárd euróra (kb. 322 milliárd forintra) büntette a keresőben alkalmazott gyakorlata miatt. A DPC szerint jelenleg három másik, Google-t érintő nagyszabású vizsgálat is előrehaladott szakaszban van – amint ezekről többet tudunk, természetesen beszámolunk majd az esetekről.
Borítókép: depositphotos.com / symbiot