Rég nem látott méretű, kiterjedésű frissítést adott ki a Valve, amelyben hozzányúlt a hangokhoz, a Premier mód vétó folyamatához, továbbá egy teljesen új Rush játékmódot is hozott.
Visszatért a nyaralásból a Valve, és rögtön egy jókora frissítéssel leptek meg bennünket az éjszaka. A Counter-Strike 2 játékosok örülhetnek egy rakás pályahiba javításnak, de ez még csak a jéghegy csúcsa. A bellevue-i fejlesztők ugyanis kitalálták, hogy ideje átszabni a Premier játékmód vétó folyamatát, hogy több pályán is kamatoztathassuk tudásunkat. Emellett egy, a CS2-től kissé idegennek tűnő, de szórakoztatónak ígérkező Rush játékmód is érkezett, amiben 3v3 aréna harcok várnak ránk.
A hétköznapi meccseinket és a profi Counter-Strike 2-t is befolyásoló elemek között a legnagyobbak az új célkereszt opciók, valamint a hangokban történt változások. Előbbit nem részleteznénk, egyszerűbb, ha mindenki maga fedezi fel a színeket, mintákat, miegymást. Utóbbi viszont izgalmas lehet még, hiszen arról van szó, hogy immáron nincs hangja annak, ha valaki távcsöves fegyverből kiscope-ol, illetve a tárazás gomb hosszantartásakor a fegyverek újratöltése sem fog hangot kiadni. Ezek azért lesznek fontosak akár az átlag, akár a profi játékosok életében, mert egészen eddig az ellenfél ezekre a hangokra is támaszkodhatott, amikor egy peeket időzített. Mostantól ezek az előnyök részben megszűnhetnek, mert a csendes tárazásnak van egy hátulütője is: tovább tart, mint a hangos variáns.
A teljes CS2-es frissítési jegyzék – 2026. szeptember 23.
[ PREMIER ]
- Frissítettük a pályaválasztási folyamatot, hogy a játékosoknak több lehetőségük legyen az általuk tanult pályákon játszani.
- A pályaválasztási folyamat a következőképpen működik:
- Az 1. csapat kiválaszt egy pályát.
- A 2. csapat kiválaszt két pályát.
- Az 1. csapat kiválasztja az utolsó pályát.
- A négy pálya közül egy véletlenszerűen kerül kiválasztásra, majd elkezdődik a mérkőzés.
[ RUSH ]
- A Rush egy gyors tempójú, meccskeresés alapú 3v3 játékmód.
- A játékosok egy sor harci arénán küzdik át magukat, hogy elérjék az ellenfél várát és megnyerjék a mérkőzést.
- A harci arénák minden mérkőzésen véletlenszerűen kerülnek kiválasztásra, így nincs két teljesen egyforma mérkőzés.
- Az ellenfél csapatának kiiktatásakor vagy az idő lejártakor foglaljátok el a tornyot a kör megnyeréséhez.
[ JÁTÉKMENET ]
- A játékosok most már csendesen, de lassabban is újratölthetnek, ha lenyomják és nyomva tartják az újratöltés gombját.
- A mesterlövészfegyverekből való kinézés megszüntetése többé nem jár hanggal.
- Globálisan javítottuk a vizuális tisztaságot, valamint a lövedékbecsapódások nyomainak részletességét.
- Az
ammo_grenade_limit_totalbeállítás most már azt is meghatározza, hogy egy játékos összesen hány gránátot vásárolhat egy körben. - A csirkék most már sebzést kapnak a Zeus x27-től.
[ BEÁLLÍTÁSOK ]
- A célkereszteket frissítettük, így azok most már felbontásfüggetlenek.
- Új „Crosshair/Scopes” fül érhető el a Beállítások menüben, amely frissített célkeresztbeállításokat tartalmaz.
- Új célkeresztstílusokat adtunk hozzá.
- Az alapértelmezett célkereszt mostantól a „Dynamic Quad”, amely jobban szemlélteti a fegyver pontosságát.
[ ENGINE ]
- A játékmotort a Source 2 legújabb verziójára frissítettük.
[ PÁLYÁK ]
Ancient
- Javítottuk a pálya hiányzó részeit A hosszú területén.
- Módosítottuk az ajtók geometriáját és a gránátok ütközését jaguár területén.
Cache
- Javítottunk néhány hézagot és módosítottuk az ütközéseket a Mid kék ajtói körül.
Mirage
- Megerősítettük az A-lerakó erkélye melletti állványzatot.
Train
- Lezártuk az A-lerakó ládáinál található pixelrést.
[ EGYÉB ]
- Lehetővé tettük a „Clan Tag” beállítását a Steam Community-csoportok tagjai számára. A Clan Tag a játékosprofilból módosítható.
- Lehetővé tettük matricák felhelyezését a C4-re.
- A Starjunk 95, Industrial Sunset Memories Music Kit mostantól megvásárolható normál és StatTrak változatban a STORE fülön keresztül.
- A félidei eredményjelző statisztikái most már teljes mértékben tükrözik az előző kör eredményét.
- Javítottunk egy hibát, amely lehetővé tette a játékosok számára a kick miatti tiltás elkerülését.
- A játékosok mostantól játékmódonként külön állíthatják a zene hangerejét.
[ WORKSHOP ]
- Hozzáadtuk a
minimap_volumeentitást, amely lehetővé teszi egy egyedi minimaptérkép megjelenítését, amikor a játékos az adott térfogaton belül tartózkodik. - Hozzáadtuk a
sky_camera_volumeéssky_camera_volume_targetentitásokat, amelyek lehetővé teszik egyedi, helyspecifikus égboltmegjelenítés használatát. - Hozzáadtuk a
point_deathcam_boundsentitást, amely korlátozza a játékos halálkamerájának mozgásterét. - Hozzáadtuk az
env_shake_volumeentitást, amely lehetővé teszi, hogy a kamerarázkódás csak egy meghatározott térfogaton belül legyen aktív.
[ SZKRIPTELÉS ]
- Hozzáadtuk a
CSRadarPointentitást. - Hozzáadtuk a
CSObservablePointentitást. - Hozzáadtuk az
AddTeamMoneyAPI-metódust. - Hozzáadtuk az
OnPlayerTeamChangedcallbacket. - A
SetDialogVariableStringmostantól lokalizációs sztringet is elfogad.
Borítókép: Valve