Ha a Counter-Strike 2 hagyományos játékmódjai már nem kötnek le, akkor ez a pörgős 3v3 tuti felráz majd.
Rég nem látott méretű frissítést adott ki a Valve az éjjel, ami nem csak a csendes újratöltéssel vagy a Premier mód vétójának átszabásával, hanem egy vadiúj játékmóddal is igyekszik levenni minket a lábunkról. A Rush lényege, hogy kis területű arénákban, gyors 3v3-as összecsapásokban domináljuk az ellenfeleinket. Kevés idő és pénz áll rendelkezésre ahhoz, hogy a véletlenszerű pályákon feltaláljuk magunkat. De ha ügyesek vagyunk és megszerezzük a torony feletti kontrollt (vagy lejár az idő), akkor megnyerhetjük a kört. Nincs azonban idő megpihenni, hiszen minden új kör új arénát hoz magával, ráadásul egy meccsen belül kétszer sosem kerülhet elő ugyanaz, a sorrend pedig véletlenszerű.
Az alábbi képen látható, hogy milyen elrendezésű arénákkal találkozhatunk majd. Feltűnhet, hogy ezek egyébként nem hasonlítanak egyetlen, a játékban szereplő versengő pályára sem. Ha így van, az nem a véletlen műve, tényleg új ötletekkel állt elő a Rush kedvéért a Valve. Vizuálisan viszont remekül illik az összes abba a sormintába, amit a két legutóbb felújított térkép, vagyis Train és Cache esetében kaptunk – mégha nem is 100 százalékos az egyezés ezekkel.
A Counter-Strike 2 Rush játékmódjának arénái - forrás: Valve
Természetesen azoknak is lesz oka örülni, akik kompetitíven kívánják űzni a CS2 Rush játékmódját. Bekerült ugyanis egy Rush ranglista is a játékba, ahol a barátaink teljesítményével hasonlíthatjuk össze a sajátunkat, így megkönnyítve a dicsekedést. Végül pedig térjünk ki arra is, hogy mi történik, ha 7-7-re áll egy meccs, a döntő kör ugyanis a legvadabb eleme az egész játékmódnak. Erre az őrületre kevés szó létezik, de szerencsére van róla videó:
If you somehow reaches 7-7 in Rush game mode, you play the decider round on a moving train ???? pic.twitter.com/4HXpci7pDA
— Thour (@ThourCS2) September 23, 2026
Borítókép: Valve