Kiakadtak a játékosok a Control folytatására – A Remedy azonnal reagált a felháborodásra!

Kiakadtak a játékosok a Control folytatására – A Remedy azonnal reagált a felháborodásra!

Megjelent a Control folytatása: Első napos javítással finomították a Control Resonantot.

Hivatalosan is megjelent konzolokra és PC-re a Remedy Entertainment legújabb akciójátéka, a Control Resonant. A 2019-es sikerjáték nyílt világú folytatása kifejezetten meleg fogadtatásban részesült a szaksajtó részéről, ám az korai hozzáférést biztosító kiadást kipróbáló játékosok szinte egyöntetűen ugyanarra a problémára panaszkodtak: az ellenfelek és a főellenségek szivacsosak, azaz túlságosan sok életerővel rendelkeznek, ami a játék első óráit meglehetősen nyögvenyelőssé és nehézkessé tette. Az Alan Wake-ről is ismert finn stúdió nem habozott, és a visszajelzésekre reagálva már a premier napján kiadott egy 1.3.3-as hotfixet. A fejlesztők hivatalos bejegyzésükben elismerték, hogy Dylan harci ereje az út elején nem érződött elég meggyőzőnek – még ha a karakter nemrég ébredt is fel a kómából –, ezért érdemi finomításokat eszközöltek a játékmenet gördülékenyebbé tétele érdekében.

A gyorsjavítás legfontosabb eleme, hogy a fejlesztők csökkentették a legtöbb mezei ellenfél, valamint a Dancer és Deserter névre hallgató bossok alapvető életerejét, és alacsonyabbra tették a kivégzésekhez szükséges lebénítási (Falter) küszöböt is. Ezzel párhuzamosan megnövelték a maximális képesség- és elhajlási erőt (Aberrant Strength / Ability Strength), így a fejlesztési fa előrehaladtával a játékosok lényegesen nagyobb sebzést tudnak kiosztani. A Remedy emellett megjegyezte, hogy a kihívást testreszabni vágyók továbbra is használhatják a részletes Assist Mode beállításokat, valamint az 1.3.3-as frissítésben tartósan lecsökkentették a képességek újraelosztási (respec) költségét is. A közösség döntő többsége kitörő örömmel fogadta a fejlesztők gyors reakcióját, bár a Steam-felhasználók közül néhányan bosszankodtak, amiért a patch miatt újra kellett telepíteniük az előre letöltött játékfájlokat.

Borítókép: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések