Még a végén megússzuk a lemezes PlayStation-játékok kihalását?

Még a végén megússzuk a lemezes PlayStation-játékok kihalását?

A Sony állítólag egy kérdőív segítségével szeretné megtudni, mit gondolnak a fejlesztők a lemezes PlayStation-játékok kivezetéséről, vagyis a döntésről, ami óriási felháborodást váltott ki a felhasználók körében.

Bluepoint beszántása, PC-s portok elkaszálása, Concord finanszírozása, Kojima kémjátékának elhajítása – csak néhány dolog, ami miatt teljes joggal orroltak meg az emberek a Sonyra. Egyetlen lépés és döntés sem váltott viszont ki akkora népharagot a közösség tagjaiból, mint a lemezes PlayStation-játékok kivezetése, a digitális átállással ugyanis még inkább inflálódik majd a tulajdonjog fogalma, ráadásul a gyűjtők is hoppon maradnak.

Szinte biztosra vehető, hogy a Sony nem fog visszakozni, ám úgy fest, megingott egy picit a határozottsága, a Tom nevű tartalomgyártó ugyanis arról beszélt a Broken Silicon legutóbbi adásában, hogy vállalat a fejlesztőket kérdezi a lemezes játékok kivezetéséről. Meglátjuk, hogy végül módosít-e a cég a mostani elképzelésein, egy lemezekről szóló kérdőív mindenesetre nem azt mutatja, hogy kőbe vésettnek tekinthető a terv.

Borítókép forrása: Depositphotos/rokas91

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések