Csaj helyett pasi a csúcson – Közeleg a Cairn DLC-je

Csaj helyett pasi a csúcson – Közeleg a Cairn DLC-je

Hamarosan DLC-t kap a Cairn, amiért én is odáig voltam év elején – ráadásul az alapjátékhoz is hoznak nem kevés változtatást.

Az általam is nagyon kedvelt Cairn fejlesztője, a The Game Bakers végre új dátummal szolgált az első ingyenes kiegészítőhöz. Az On the Trail: Deep Water eredetileg augusztus 13-án érkezett volna, a premiert azonban elhalasztották. Most már tudjuk, hogy a DLC október 29-én jelenik meg PC-re és PlayStation 5-re. A Deep Water azonban nem egyszerű pályabővítés lesz. A kiegészítő három új mászóhelyszínt hoz, amelyek több szempontból is eltérnek a Cairn eredeti útvonalaitól. A játékosoknak ezúttal nem csupán a sziklafalakat és a meredek emelkedőket kell figyelniük, hanem a víz közelsége is alapvetően megváltoztatja a mászás dinamikáját – itt többet megtudhattok róla:

Haken és Ruka szikláin például a víz fölött kell megmásznunk a helyenként veszélyesen túlnyúló sziklafalakat. Ez elsőre talán még ijesztőbbnek hangzik, mint az alapjáték hegyei, a víz azonban egyben valamiféle biztonsági hálóként is szolgál. Ha ugyanis rosszul mérjük fel a következő kapaszkodót és lezuhanunk, nem feltétlenül jelent azonnali halált a hibánk. A The Game Bakers a bejelentés mellé egy új trailert is kiadott, amelyből már láthatjuk, milyen új kihívások várnak Aavára. A Deep Water így nemcsak új mászóhelyeket, hanem a megszokott játékmenetet is frissítő akadályokat hozhat, ráadásul mindezt teljesen ingyen – én speciel már nagyon várom!

Borítókép forrása: Steam

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések