A Sony szinte biztosan nem fogja Windowsra költöztetni Kratos harmadik számozott kalandját, egy rajongói projektnek köszönhetően viszont már nincs szükség PlayStationre ahhoz, hogy nekiessetek az Olümposz megmaradt isteneinek.
Bár a soft reboot jelleg miatt a korábbi részek ismerete nélkül is érthető a 2018-as God of War, értelemszerűen azok kapják a legteljesebb élményt, akik tisztában vannak az előzményekkel. Mivel a Sony egy ideje felhagyott a PC-s portok készítésével, elég kicsi az esély arra, hogy Windowsra is ellátogassanak a Santa Monica Studio hack and slash remekművei, egy hobbifejlesztőnek köszönhetően viszont most ez is megvalósult – legalábbis részben.
Felipe Prado Redditen jelentette be, hogy már az első képkockától az utolsóig végigjátszható a God of War 3 Remastered nem hivatalos PC-s portja, így aki rendelkezik a megfelelő hardverrel és operációs rendszerrel (valamint a játék eredeti példányával), az személyi számítógépen is belekezdhet a vagdalkozásba. Az INNEN elérhető port részleteit az alábbi hírben találjátok:
Borítókép forrása: Santa Monica Studio