PlayN és James8k még a szerencsésebbek közé tartozik; volt német csapattársukat örök életre tiltotta el a Counter-Strike 2-től az ESIC.
Az Esports Integrity Commission (magyarul Esport Integritási Bizottság, továbbiakban ESIC) súlyos eltiltásokat szabott ki a NOMERCY öt játékosára a Roman Imperium Cup VII tornán történt mérkőzésmanipulációs ügy kivizsgálását követően – jelentette be a szervezet ma délután. A szankciók mértéke a háromévestől egészen az életre szóló kitiltásig terjednek, ami önmagában jól mutatja, hogy mennyire komoly kihágásként értékelték a történteket. És amitől még fájóbb az ügy magyar esport rajongóként, hogy két hazai játékos, PlayN és James8k is érintettek benne, a karrierjük ezzel mintegy virtuálisan véget is ért a játékban.
A NOMERCY ügye viszonylag a radar alatt szállt eddig. A csapat kapcsán az ESIC a március végi portugáliai verseny csoportkörében lejátszott négy BO1-es mérkőzést vizsgálta, és több forrásból származó bizonyítékok alapján állapított meg szabálytalanságokat. A vizsgálat során fogadási adatokat, a négy mérkőzésre vonatkozó nagy értékű kombinált fogadást, a játékmenet részletes elemzését, az egyes játékosok teljesítményét, valamint kommunikációs és pénzügyi dokumentumokat is figyelembe vettek. A jelentés többek között a csapatjáték, a gránáthasználat, a pozicionálás és a döntéshozatal terén tapasztalt problémákat is felsorolja. Az ESIC ugyanakkor hangsúlyozta, hogy önmagában egyetlen játékon belüli hiba, tranzakció vagy kommunikáció sem döntötte el az ügy kimenetelét.
A legsúlyosabb büntetést Oliver „kzy” Heck kapta, akit örök életre eltiltottak. A Counter-Strike 1.6-os időszakig visszanyúló pályafutással rendelkező játékos korábban többek között a MOUZ, az ALTERNATE aTTaX és az EURONICS csapatában is megfordult. Az ESIC indoklása szerint a döntésben meghatározó szerepet játszott a csapaton belüli vezetői és irányítói pozíciója, a vétódöntésekben való részvétele, az ismétlődő játékmeneti érintettsége, valamint a vizsgálat soráni együttműködés teljes hiánya.
Fodor „James8k” János és Petar „perakokanje” Bešir ötéves eltiltásokat kaptak. Mindkét játékosnak mindössze a portugáliai torna négy mérkőzése szerepel a HLTV-adatlapján, a büntetésükben pedig a megállapítások mellett az együttműködés hiánya is szerepet játszott. Palkovics „playN” Tamást és Sreten „srtn1” Smiljanićot három évre tiltották el. A magyar játékos esetében enyhítő körülményként vették figyelembe a részletes válaszokat, a pénzügyi és kommunikációs dokumentumok átadását, a folyamatos együttműködést, a fiatal életkort és a viszonylag csekély tapasztalatot. Srtn1 esetében szintén értékelték a kooperációt, igaz, ő állítólag hiányos és nem mindenben következetes válaszokat adott.
Az öt játékos a következő dátumokig nem játszhat olyan tornán, amit az ESIC szankcionál vagy amely az ESIC tiltólistáját is alkalmazza mint kizáró ok:
Oliver "kzy" Heck - örök életre eltiltva
János "James8k" Fodor - 2031. április 23-ig eltiltva
Petar "perakokanje" Bešir - 2031. április 23-ig eltiltva
Palkovics "playN" Tamás - 2029. április 23-ig eltiltva
Sreten "srtn1" Smiljanić - 2029. április 23-ig eltiltva
Borítókép: Valve
Ezeket olvastad már?