Te lecserélnéd a PlayStationt, ha csak Xboxra és PC-re jelenne meg a következő Fallout?

Te lecserélnéd a PlayStationt, ha csak Xboxra és PC-re jelenne meg a következő Fallout?

A Call of Duty kivételével az összes Xbox-játék exkluzívvá válhat – legalábbis a Microsoft nemrég kiküldött kérdőíve alapján.

A Phil Spencert váltó Asha Sharma már a kinevezése után világossá tette, hogy esze ágában sincs az elődje útját járni, legalábbis, ami az exkluzivitást illeti. Míg Spencer csaknem minden házon belüli franchise-ból multiplatform címet faragott, addig az új CEO (valamint a tartalomért felelős Matt Booty) igyekszik visszarajzolni a vörös vonalakat, elég csak a PS5-öt kihagyó Gears of War: E-Day-re és a szintén csak PC-re és Xboxra megjelenő Clockwork Revolutionre gondolni.

A Microsoft új, az Xbox Insider Program tagjainak küldött kérdőíve alapján akár az olyan, milliós rajongótáborral bíró sorozatok is exkluzívvá válhatnak, mint a Fallout, a The Elder Scrolls és a Minecraft, vagyis a Call of Duty kivételével szinte minden házon belüli cím elkerülheti a Sony és a Nintendo konzoljait. Egy felmérés persze még nem jelent semmit, de mindenképp jelzésértékű, hogy az Xbox számításba veszi ezt a lehetőséget.

Borítókép forrása: Epic Games

Kövess Minket!



Gamer szótár