Egy ártalmatlan hobbít változtatott csontig hatoló rettegéssé a Fatal Frame

Valódi szellemélmények ihlették a Fatal Frame horrorsorozatot.

A 2000-es évek elején, amikor a Resident Evil és a Silent Hill határozták meg a survival horror műfaját, a Tecmo párosa, Makoto Shibata és Keisuke Kikuchi egy egészen szokatlan, mégis zseniális koncepcióval állt elő az 2001-es Fatal Frame képében. A játékban Miku Hinasaki bőrébe bújva a kísértetjárta Himoru kastélyban kutatunk eltűnt testvérünk után, egyetlen védelmi eszközünk pedig egy ősi fényképezőgép, a Camera Obscura. Shibata tervezési filozófiája arra a lélektani tényre épült, hogy az embert a láthatatlantól való félelem és a saját képzelete tartja a leginkább rettegésben. A fejlesztő – aki állítása szerint gyermekkora óta maga is átélt paranormális tapasztalásokat – nem elszaladni engedi a játékost, hanem egy belső nézetre váltó kameramechanikával kényszeríti rá arra, hogy a minél nagyobb sebzés elérése érdekében minél közelebbről és hosszabb ideig bámulja a rá rontó, gerincfagyasztó szellemeket.

Ez az egyedülálló játékmenet gyökeresen felforgatta a fotózásról alkotott eddigi elképzeléseinket. Míg a művészetben és a hétköznapokban a fényképezés alapvetően a szépség megörökítéséről vagy a valóság dokumentálásáról szól, a Fatal Frame világában a kamera lencséje a félelem felszínre hozásának eszközévé válik. Valahányszor felemeljük a gépünket, az egyszerre nyújt védelmet a veszély ellen és leplezi le a kísérteties valóságot, alakot adva azoknak a lidérces jelenéseknek, amelyek addig csak a képzeletünkben léteztek. A szellemek jelenlétét jelző hangok és a keresőben feltáruló borzalmak olyan lélektani nyomást gyakorolnak a játékosra, aminek köszönhetően a Fatal Frame a mai napig a műfaj egyik legkülönlegesebb és leghatásosabb mesterműve marad.

Borítókép: Steam