Tavaly a Xiaomi kihagyta a globális Pro modelleket a kínálatból, idén viszont a hírek szerint jelentős felárral kerülhet ki a polcokra a Xiaomi 18 Pro és Pro Max.
A Xiaomi szeptemberben mutatta be Kínában a Xiaomi 18 Pro és Xiaomi 18 Pro Max modelleket, majd később azt is megerősítette, hogy a készülékek a nemzetközi piacra, így Európába is eljutnak majd egy későbbi dátumon. Nos, ez a nagy nap közeleg, ugyanis a vállalat most már a globális premierre készül egy közösségi médiás bejegyzés alapján. Ebben a kínai cég jelezte, hogy a két telefon globális piacra szánt változatai még novemberben bemutatkoznak, alighanem azért, hogy karácsonykor már a fa alatt legyenek ajándékként.
A megjelenés előtt egy olasz webáruház kínálatában is feltűnt mindkét modell – szúrta ki akkor a GSMArena. A termékoldalak többek között a specifikációkról, az elérhető színekről és az európai árakról árulkodtak. Ezek alapján a Xiaomi 18 Pro 12 GB memóriával és 256 GB tárhellyel szerelt változata 1 399 euróba kerülhet, míg a Xiaomi 18 Pro Max egyetlen, 12 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel rendelkező konfigurációban jelenhet meg, 1 784 eurós áron.
Ha ezeket az összegeket sokallod, nem vagy egyedül. Egy pár hetes hírben mi is foglalkoztunk azokkal a pletykákkal, miszerint annyi pénzt kérhet majd az újdonságokért a Xiaomi, mint tavaly egy 17 Ultraért. Nos úgy fest, tényleg tudhattak valamit a bennfentesek, akik erről beszámoltak akkor, mert mindössze 50, illetve 65 euróval lőttek fölé a célnak mindkét modell esetében. Mármint régen ezt még csúnya bakinak vettük volna, de itt most tényleg olyan nagyságrendbeli különbségek vannak – alighanem az egy éve már elképesztő iramban dráguló RAM-ok miatt –, hogy ez is kerekítési hibának tűnik lassan. 1 800 eurótól és afölött már inkább az egzotikus termékek, mint a hajtogatható telefonok találhatóak, nem pedig a Pro modellek, de ezek szerint úton van ez a világ is.
A kiszivárgott adatok szerint a globális változatok specifikációinak többsége megegyezik majd a Kínában forgalmazott modellekével, az akkumulátorok kapacitása azonban jelentősen kisebb lehet. A Xiaomi 18 Pro esetében a kínai változat 7 000 mAh-s telepét egy 6 000 mAh-s egység válthatja fel, a Xiaomi 18 Pro Max pedig a kínai modell 8 500 mAh-s akkumulátora helyett 7 050 mAh-s kapacitással kerülhet a nemzetközi piacokra. Mindkét készülék háromféle színben szerepelt az olasz áruház kínálatában: fekete, fehér és bársonyvörös kivitelben lehet majd megvásárolni őket.
A Xiaomi egyelőre csak a globális premier hónapját erősítette meg, a pontos bemutató dátumát és a hivatalos európai árakat még nem közölte, de ha bármi újat tudunk, természetesen beszámolunk róla.
Borítókép: Xiaomi