Elképzelhető, hogy a Ubisoft veszi meg a Dishonored készítőit.
Súlyos vádakkal illette a Microsoftot a francia STJV szakszervezet, miután kiderült, hogy az Xbox akár végleg bezárhatja a Dishonored és a Prey mögött álló, nagy múltú Arkane Lyon stúdiót. A szakszervezet hivatalos közleménye szerint a fejlesztés alatt álló Marvel’s Blade kifejezetten jó ütemben halad, és a stúdió elismert munkáihoz méltó minőséget képvisel, az Xbox mégis „szabotálja a saját maga által finanszírozott projektet”. A beszámoló alapján a Microsoft az elmúlt évben elrendelt létszámstoppal mesterségesen növelte a játék büdzséjét és okozott belső csúszásokat, most pedig pont ezekre a pluszköltségekre és késésekre hivatkozva léptetné életbe a szigorú megszorításokat. A dolgozók képviselői hangsúlyozzák: a stúdió bezárása hideg és embertelen logikán alapul, sőt pénzügyileg is teljesen értelmetlen, hiszen a bezárással járó költségek valószínűleg magasabbak lennének, mint amennyiből a játékot be tudnák fejezni.
A szorongatott helyzetbe került stúdiónak decemberig adtak haladékot arra, hogy új vevőt találjon a függetlenedéshez és a fennmaradáshoz, amely iránt a pletykák szerint többek között az Assassin’s Creed-sorozatról ismert Ubisoft is érdeklődik. A szakszervezet most azt követeli, hogy a munkavállalók is beleszólhassanak a leendő vásárló kiválasztásába, valamint védelmet kérnek a jövőbeli leépítések ellen. Amennyiben az akvizíciós tárgyalások kudarcba fulladnának, az STJV felháborítóan alacsonynak nevezi a Microsoft által felajánlott elbocsátási csomagot, és dolgozónként 200 000 eurós végkielégítést, valamint további támogatást követel. Az Arkane esete sajnos nem egyedi: az Xbox leépítési hulláma olyan neves csapatokat kényszerített függetlenedésre és létszámcsökkentésre, mint a Double Fine, a Compulsion Games vagy az Undead Labs, miközben a Hellblade-et jegyző Ninja Theory jövője is bizonytalanná vált.
Borítókép: Microsoft