A Tekken 3 mozdulataiból tanul karatézni egy 52 éves japán YouTuber

A Tekken 3 mozdulataiból tanul karatézni egy 52 éves japán YouTuber

Videójátékkal a fekete övig? A Tekken 3 segítségével tanul karatézni egy japán vlogger.

Megható és egyben roppant szórakoztató történet terjed a neten egy 52 éves japán tartalomkészítőről: az AskJapan néven futó, több mint 189 ezer feliratkozóval rendelkező vlogger elhatározta, hogy megtanul karatézni, inspirációként pedig a legendás Tekken 3 harcművészeti mozdulatait használja. A videóst a saját 10 éves kisfia ihlette meg, aki 5 éves kora óta űzi a sportot, és nemrég szerezte meg a barnafokozatú övet. Apja a kisfiú lenyűgöző bemutatóját látva döntött úgy, hogy 52 évesen sem késő elkezdeni a harcművészeteket, ám a hagyományos edzőterem helyett egyből egy rendhagyó módszerhez nyúlt: a tévé előtt, egy saját készítésű kartonpapír játékgépen próbálja ellesni a virtuális harcosok technikáit, hogy egy nap majd együtt edzhessen a fiával.

AskJapan csatornája eleve a retro játékokról és az alacsony költségvetésű, kreatív cosplayekről ismert, így a Tekken-edzéstervet is a tőle megszokott humorral tálalta. A legfrissebb videójában például egy sisakból és kartonból rögtönzött Heihachi-jelmezben vágott neki a Tekken 3 arcade módjának, hogy feloldja a főgonoszt, bár a próbálkozása végül kudarcba fulladt. A nézők és a gémerek teljesen elhalmozták biztató üzenetekkel a vállalkozó szellemű édesapát, kiemelve, hogy a sportolást sosem késő újrakezdeni. A videójátékok és a valódi harcművészetek találkozása ráadásul nem egyedülálló a verekedős játékok közösségében: idén korábban egy játékos a szumó-tapasztalatainak köszönhetően szerelt le egy késes támadót egy netkávézóban, mielőtt visszatért volna a LoL-meccséhez.

Borítókép: Bandai Namco

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár