Kitört a Duolingo-botrány az egyik karakterről készített képek miatt

Kitört a Duolingo-botrány az egyik karakterről készített képek miatt

Kisebb Duolingo-balhé tört ki a napokban, hiszen egy digitális művész kitett Lilyről néhány eléggé megbotránkoztató képet és animációt.

A hírek szerint a Duolingo jogi csapata felszólította Movailt, egy digitális művészt és animátort, hogy távolítsa el azokat a munkáit, amelyek a nyelvtanuló alkalmazás népszerű karakterét, Lilyt ábrázolják. A lila hajú, emo stílusú tinédzser figurája köré készített rajzok és animációk eltávolítása november elején került a figyelem középpontjába, miután az alkotó az X-en beszámolt a történtekről – erről itt olvashattok még többet:

Movail november 3-i bejegyzésében elnézést kért a követőitől, megköszönte a támogatást, és jelezte, hogy egy időre visszavonul. A művész később azt is elmondta, hogy több mint négy éve használja a Duolingót, Lily pedig személyesen is fontos szerepet játszott abban, hogy motivált maradjon a nyelvtanulás során. A rajongói alkotások eltávolítása így számára nem pusztán egy kreatív projekt lezárását jelentette. A szóban forgó képeket és animációkat ezúttal nem mutatjuk be, de az érdeklődők az X-en, illetve a Reddit különböző közösségeiben még találkozhatnak velük.

Borítókép forrása: Wallpapers

Kövess Minket!



Gamer szótár