Pár változtatást már láthattunk a korábbi patchek során, hogy gyorsabbá tegyék az ARAM meccseket, de nem sikerült eléggé, még mindig elnyúlhatnak.
League of Legends Hírek
0-2-es kezdés után csak a vietnámiak gigantikás throw-ján múlt, hogy nem kaptak ki Bjergsenék.
Véget ért az MSI első szakasza és kiderült a két továbbjutó csapat, akikre újabb küzdelmek várnak nemsokára.
Újabb Pulsefire skin érkezik, ezúttal a Caitlynre és még Ezrealt is új köntösbe öltöztetik!
A Lenovo Legion Kupa döntője után a One Piece edzőjével, a MEB-et is megjárt Ap4ch3-al beszélgettünk leginkább az ő szerepéről és persze a csapat teljesítményéről.
A Lenovo Legion Kupa megnyert döntője után beszélgettünk a THR új támogatójával, Qgloof-al.
Sőt mi több, ők lesznek az elsők, akik ezt a franchise rendszert be is fogják vezetni, utat törve egy új fajta "LCS-nek".
Az utolsó lehetőséggel is éltünk, egy kiadó hely volt még a SEC-re, amit az N6 zsebelt be magának. A Rift eSports-ot pedig kísérti a múltja.
Korábban már írtunk nagyrészt ezekről, most viszont videóban is összegezve láthatjuk, mikre számíthatunk biztosan, illetve mi az, ami még várat magára.