Az utolsó mérkőzéseket is lejátszották a csapatok, ezek alapján két magyar gárda jutott tovább a rájátszásba, a THR pedig már Szófiába is kvalifikálta magát.
Hírek
Az Ázsiai Harcművészeti Játékokon szerepet kap az e-sport is.
Elsőre kissé gyengének érezték a 7.9-es Zac-et, így egy patch-el később buffolták, de úgy tűnik túl erősre sikeredtek a változások.
Az e-sportok egy teljesen új platformon köthetnek ki pár éven belül, főleg az ázsiai országokban.
Köszönhetően a két döntős kizárásának a BTM nem csak kapott, de élt is a lehetőséggel, hogy bekerüljön az EU CS zárt kvalifikációjába.
Május 20-án Kecskeméten, a Real Gamers ismét helyet adott a magyar esportnak, sőt ezúttal nagyszínpadon küzdhettek meg egymással a játékosok.
A kecskeméti Real Gamers döntőre az online selejtezők után a Rift Esports és a Rapid Cougar Esport jutott ki.
Ilyen volt az első CS:GO reality show a „GAMERZ”, ahol 12 játékos kapott lehetőséget arra, hogy hat hónapos profi szerződést kaphasson.
Korábban már voltak híresztelések, hogy a NiP visszatér a LoL-hoz, az FNA játékosai viszont a rövidebbet húzták ezzel.