Az, hogy a legális esport fogadás már most 250 millió dollár körül jár, azt feltételezi, hogy az illegális esport betting kb. 2 milliárd dollárnál jár.
Counter-Strike: Global Offensive Hírek
A játékosok megerősítették, a közelmúlt sikertelenségei után átalakul az egyébként is felforgatott ötös.
Nem várt fordulat az ESL versenysorozatában, a negyedik szezon offline döntőjét Brazíliában tartják majd.
Négy csapattól már a második nap, két vereség után elbúcsúztunk, de megvannak az első legendák is a rájátszásban. Ma pedig kiderül, kik csatlakoznak melléjük a playoff nyolc fős mezőnyében, immár a Lanxess Aréna falai között.
Aim gyanús headshotok, elképesztő clutch-ok, zseniális megmozdulások: már az első nap is tele volt gyönyörű pillanatokkal a kölni CS:GO majoron!
Superstar őszinte véleménye a szervezésről, meccsekről, szurkolókról és ellenfelekről.
Flash kihirdette 15 fős keretét, végre kiderül, kikből áll össze szeptemberben a világbajnokságra készülő csapat!
Vakbélműtét miatt a fiatal dán lemarad a Decider meccsről, így már két beugró kell az Astralisnak.
A papírforma eredmények mellett a fnatic és az EnVy meglepő veresége alaposan átírta az előzetesen vélt forgatókönyvet.