Ha nincs más programotok vasárnapra – vagy ha van is –, próbáljátok ki ezeket a térképeket. A szórakozás garantált.
E-sport Hírek
Bár nem jutott messzire a 00Nation az EPL rájátszásában, nem is feltétlenül az volt a cél most – coldzeráék már az RMR-re készülnek gőzerővel.
Véget ért az ínséges időszak, és az Epic Games jövő héten két brutális játékkal kedveskedik nekünk.
Amíg tart a háború, nem lesz több WePlay Academy League. Remek kérdés, hogy utána meg lesznek-e még akadémia csapatok?
Ötödik emberük technikailag nincsen, de az EG-nél szerencsére mindig akad egy-két Counter-Strike játékos elfekvőben, szóval csak megoldják valahogyan ezt is.
A héten jelentőségteljes megjelenések voltak, ezek mellé pedig válogattunk még pár játékot, hogy semmiképp ne unatkozzatok a hétvégén.
A TSM egykoron a legértékesebb e-sport szervezet volt a világon, de most úgy tűnik, hogy az FTX magával ránthatja őket a mélybe.
A csalódást keltő katowicei debütjük óta hatalmasat fejlődött a Cloud9, az irányítójuk pedig elmondta, min változtattak Máltán.
Napvilágot látott egy statisztika, melyből kiderül, hogy mennyien játszanak jelenleg a Fortnite-tal, és mely módok a legnépszerűbbek.