Hunt of the Blood Moon névre hallgat a legújabban bemutatott rúna, ami még halálosabbá teheti az orgyilkosokat az Idézők szurdokában!
League of Legends Hírek
Korábban már szóba került Azir frissítése, ő egy kisebb rework-re vár, míg Swain plaszikai műtétre iratkozott be hosszú évek után.
Korábban egy teljes körű dzsungeles nerfet tervezett a Riot, amiben több hős is érintett lett volna. Többek közt Lee Sin és Rek'Sai is, de úgy tűnik megesett rajtuk a Riot szíve.
Úgy látszik, hogy nem rest a Riot, Kayn még le se dobta a tojáshéjat, de úgy tűnik már készülőben van a legújabb hős, ami a Vanguard-okhoz fog csatlakozni.
A kompetitív meta mindig is különbözött a soloq metájától, és a Riot szerint előbbi sose volt még annyira jól balance-olva, mint most.
Enyhén szólva sikeresnek mondható a frissítés, hiszen az eddigi középmezőny aljából egyenesen a legjobbak közé repült Cho'Gath.
Hosszú idők óta nagy volt a csend a MEB körül, a csapatok is elkezdtek mozgolódni, de úgy tűnik ebben az évben sem maradunk MEB nélkül.
Rúnák, mesterségek és tárgyválasztási tippek Kayn-hez.
Már javában tart a nyár, ennek köszönhetően a Pool Party skincsomag kap néhány Chroma-t, de nem ez az egyetlen dolog, ami változik.