Most akkor op vagy nem? Döntsék már el a Riot fejlesztői.
League of Legends Hírek
Június 1-én jelentette be a Riot Games hivatalosan is, hogy 2018-tól az NA LCS franchise rendszerre fog épülni. A helyeket a bajnokságban pedig minden csapatnak meg kell pályáznia.
Az ősszel érkező rúna átdolgozások alapjaiban forgatják fel a játékmenetet és a karakterek értékeit, a játékosok pedig nagyon aggódnak, hogy mennyire fognak ezek a változtatások jól elsülni.
A következő pozíció amit megvizsgálunk, az ezúttal a dzsungel lesz, melyben a THR egykori dzsungelese és jelenleg a francia ligákban remekelő bluerzor segített.
Ne aggódjatok, mi is néztünk nagyokat amikor meghallottuk. Ha jobban belegondolunk, nem olyan rossz ötlet, na de nézzük is meg, hogyan működik a Jhingle!
Megérkezett a héten a legújabb patch, vagyis a 7.14. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy sok profi játékos elégedetlen vele, sőt egyesek egy viccnek tartják az egészet.
Bemutatkozott Kayn az LCS színpadán, igaz nem túl nagy sikerrel. A Roccat elbukta azt a meccset, így 1-1 lett az állás, de aztán szépítettek a harmadik mérkőzésen és legyőzték az UOL-t.
Megannyi demaciai hős után úgy néz ki Xin Zhao is kap egy mini-rework-öt.
Jó pár cikket szenteltünk már az SKT jelenlegi mélyrepülésének, és ez nem véletlen. A csapat a legnagyobb vereség sorozatában van jelenleg.