Megkapta második előzetesét a Mortal Kombat 2, amiben immár Johnny Cage lesz a főszereplő – és ez így is van rendjén!
Film és Sorozat Hírek
A pletykák szerint a sztori egy szerencsétlen futárt követ majd, aki épp egy csomagot igyekszik kézbesíteni egy kórháznak, amikor egy zombiapokalipszis kellős közepén találja magát.
Nem gyenge nevekkel lesz teli a Szemtől szemben 2, amelynek hamarosan a forgatása is kezdetét veszi.
Bár a 007 First Light egy eredeti előzménysztorit mesél el, játékmenet terén nem sok egyedi vonásra számíthatunk, az IO Interactive ugyanis jól ismert franchise-okból merített ihletet a közelharc kidolgozásához.
A Sony nagyfőnöke szerint a Marvellel kötött megállapodás amolyan „igazi win-win” szituáció, nem is fognak csak úgy lemondani róla.
NOLA King helyett Frisco King néven érkezik a Samuel L. Jackson nevével fémjelzett mellékág, aminek maga Taylor Sheridan írja az első évadát.
A kínai mozik kérésére lényegében a teljes finálét újra kellett volna gondolni, a Sony pedig erre már nemet mondott.
Ryan Gosling középiskolás tanárból a világ megmentőjévé lép elő Phil Lord és Christopher Miller közelgő sci-fijében.
Lassan teljes lesz az Amazon sorozatának stábja, amire nehéz nem csillagos ötöst adni.