Korábban a Bethesda két vezető figurája is azt mondta, hogy a következő Fallout még a kanyarban sincs. De vajon az Xbox hajlandó ezt megoldani, ha ehhez egy drasztikus lépést kellene választaniuk?
Nincs találat a megadott tag-re!
Hírek
Az egészről felvétel készült, csodával határos módon élte túl.
Letarolta az EMEA Masters teljes mezőnyét Tristan Schrage és az Eintracht Spandau. A német alakulat midesét a League of Legends közösség valószínűleg inkább a játékos nevén ismeri, ő ugyanis nem más, mint PowerOfEvil, Vizicsacsi egykori középső ösvényese.
Múmiák, csapdák és különböző elátkozott kincsek várnak ránk.
Azonban a projektért felelős fejlesztőcsapat már most eltántorította a közösség egy részét.
Az ESL Pro League nem áll le, sőt, mondhatni most kezdődik igazán: keddtől három magyar játékosnak, azaz torzsinak, sl3ndnek és Aaronnak is szurkolhattok majd a magyar közvetítéseken.
A szinkronszínésznő önéletrajza szerint egy vadonatúj játékon dolgozik a Capcom.
Úgy tűnik, hogy hozza a tőle elvárt szintet, sőt...
Hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a virtuális asszisztencia, amely szolgáltatást nagy előszeretettel veszik igénybe a vállalkozások. Tartson velünk, és ismerje meg, hogyan nyújthat Önnek is támogatást egy ilyen asszisztens!