Ha siettek, még elcsíphetitek a LivingBattle névre keresztelt alkotást, ami ugyan első és második ránézésre sem fest túl jól, de most legalább nem kell érte kinyitni a pénztárcát.
Steam Hírek
Szinte minden PC-s játékosnak feláll a szőr a hátán, ha szóba kerül a Denuvo, éppen ezért nem túl jó ómen, hogy a TT Games legújabb kockalandjában is ez a másolásvédelem óvja majd a DC legismertebb igazságosztóját.
Nagyot bakizott a franchise-ért felelős Playground Games, titkosítás nélkül töltötte ugyanis fel Steamre a versenyjáték fájljait, melyek így elérhetővé váltak a nagyközönség számára. A hackerek természetesen kapva kaptak az alkalmon.
Ha netán nem lett volna elég tartalom a Bethesda posztapokaliptikus RPG-jében, immár egy komplett játékot is nyüstölhetünk a Pip-Boyunkon – feltéve persze, ha bírja a gépünk.
Ahogy az várható volt, a Kraken Express kalózos túlélőjátéka azonnal elcsavarta az önjelölt tengeri ördögök fejét, néhány héttel ezelőtt azonban fény derült egy olyan problémára, melynek hatásait csak később fogják érezni az emberek.
Az indulás alapján zajos siker előtt áll az Unfrozen körökre osztott stratégiája, ami a franchise legjobb része lehet a legendának számító Heroes 3 óta.
Idén lesz 25 éves a Gray Matter Studios klasszikusa, melynek felturbózott kiadása a konzolexkluzív prológussal bővül május elején. Irány Egyiptom!
Július 9-én indul világhódító útjára az Assassin's Creed 4: Black Flag teljes értékű felújítása, a steames játékosszámok alapján azonban akad néhány türelmetlen rajongó, aki már a remake megjelenése előtt visszatért a Karib-térségbe.
Hagyján, hogy a játékosok túlnyomó többsége a mai napig nem látta a Pearl Abyss akció-kalandjátékának stáblistáját, de még a sztori feléig sem nagyon akarnak eljutni az emberek.