Eddig is tudható volt, hogy elképesztően népszerű a Pocketpair lénygyűjtős túlélőjátéka, de így is meglepődtem az Alinea Analytics által közölt számokon.
Steam Hírek
Évek óta Dunát lehet rekeszteni az olyan indie címekkel, amik semmit sem kínálnak az olcsó jumpscare-eken kívül, éppen ezért tűnik olyan ígéretesnek a Cauchemar alkotása, amelyben nyomozni is tudunk két szívroham között.
Újabb ígéretes projekt tűnt fel a hazai játékfejlesztés egén, mert bár a The Thing That Happened nem mentes a hibáktól és a hiányosságoktól, hangulat és látvány terén is remekel – pláne annak fényében, hogy mindössze két ember készítette.
A Half-Life, a Portal és a Left 4 Dead írója szerint nem fair keresztre feszíteni a céget, hiszen ha a gamerek többsége nem áll át a digitális étrendre, akkor most nem lenne miért lázongani.
A Pénzcentrum arról faggatta Várady Zsoltot, a The Wild Genetlemen programozóját, hogy mire lenne szükség a magyarországi játékipar fellendítéséhez.
A Steam Machine két mérnöke úgy véli, a közeljövőben újabb drágulásokra számíthatnak a játékosok, egy darabig ugyanis még velünk marad a RAMpokalipszis.
Az alapjáraton húsz euróba kerülő The Life and Suffering of Sir Brante ugyan nem kínál izgalmas harcokat és filmszerű jeleneteket, cserébe viszont nem üres marketingszöveg, hogy minden döntésünknek súlyos következménye van.
A High On Life készítői után egy indie fejlesztő is megpróbálkozik a „film a játékban” mechanikával, a Where Dolls Hangben ráadásul George A. Romero 1968-as klasszikusa is helyet kapott.
Egy fillér kifizetése nélkül zsákolhatod be Steamen a Catch Me! című online platformert, de sietned kell, mert csak limitált ideig él az ajánlat!