Egy kínai gyártó mobiljában találkoztunk idén először az ultravékony üveg panellel, de nem áll meg itt az új trend, ami a hajtogatható telefonok egyik nagy hibáját javítja.
Tech Hírek
Az iPhone X annak idején az iPhone 8 modellek mellett jelent meg afféle extraként, hogy akik a régi dizájnt preferálták, ne forduljanak el az Apple-től. A 20. évfordulós iPhone-t már nem így vezetik be.
A nyitóárak legalábbis barátiak maradhatnak az ősszel érkező iPhone modellek bevezetésekor, de hogy a nagyobb tárhelyű változatok vagy az iPhone Ultra mit hoz, remek kérdés.
Ha van otthon egy felesleges 1500 euród és egy mikroszkópos forrasztóállomásod, most megveheted a világ legdrágább LEGO-készletét. Csak ne lepődj meg, ha a végén több lesz a könnyed, mint a FPS-ed.
Az ASUS egy extrém környezeti teszt keretében az Everest csúcsánál is magasabbra juttatta az új ExpertBook Ultra laptopot, hogy valós körülmények között tegye próbára az ExpertBook sorozat legfejlettebb modelljét. A kísérlet során a teljes emelkedés, ereszkedés és földetérés alatt folyamatosan működésben maradt a készülék.
Több országban, köztük az Európai Unió területén is aggódva nézik az ún. World ID potenciális térnyerését.
A héten kiderült, hogy a júniusi fejlesztői konferenciáján az Apple nem csak egy okosabb Sirivel, de néhány hasznosnak ígérkező mesterséges intelligencia alapú trükkel is előrukkol majd.
Április 20. óta az iPon vásárlói és közösségi tagjai Byte-okat gyűjthetnek aktivitásuk után, amelyeket kuponokra és kedvezményekre válthatnak be.
Várhatóan augusztusban mutatja be a Google a Pixel 11 család tagjait, de már ma is örülhet az, aki arra kíváncsi, hogy a tavalyi modellekhez képest miben fejlődik a lapkakészlet.