Crews, Aoki és Deadmau5 és akkor még csak pár nagyobb nevet említettem, akik streamerek.
Twitch Hírek
A Spíler TV adását is letiltották a szervezők az érvényes szerződés ellenére, az érintettek már megtették a szükséges lépéseket!
A harmadik nap sorsolása a csapatokhoz nem, de a nézőkhöz annál kegyesebb volt, lássuk a párosításokat és az esélyeket!
Máris itt a HGC, amire minden HotS esport rajongó türelmetlenül várt már.
Lépésről lépésre végigvesszük, mit kell tenned ahhoz, hogy legyen esélyed a láda dropokra, és ahhoz is adunk tippet, hogyan növeld saját esélyeidet!
Minden héten a legjobb csapatok lépnek majd pályára, mutatjuk a 14 résztvevőt!
Két hely még kiadó a hetente jelentkező bajnokságba, négy együttes is pályázik a pozíciókra!
Sok csapat el sem indult, akik pedig versenybe szálltak, szinte azonnal ki is estek.
A Free Brax nevű alkalmi ötös tagjai több alkalommal is gyanúba kerültek a versenyen, egyik cifrább, mint a másik!