Újabb fejezet a Northern Arena döntőjében történtekhez, szinte mindenki megszólalt az eset kapcsán!
A Northern Arena szervezői már az indulásnál is számos hibát vétettek, a rengeteg probléma között akkor még fel sem merült, lesznek akik kihasználják majd ezt a káoszt. Bár a médiában mindenki az Immortals csalásáról beszél, a felelősség sokkal inkább a szervezőké, akiknek keményebben kellett volna fellépniük a több esetben is bizonyított vétségek ellen.
A képen az Echo Fox csapata látható, akik közül egyedül Freakazoid viselte a szabályok által előírt zajszűrőt, a többiek sima gaming fülessel élvezték a helyszíni kommentárt. Hiszen a két egymásnak háttal lévő csapat feje fölött ott voltak a hangszórók, az első nap beszámolói alapján sima fülesben tisztán hallottak mindent. Ezen a meccsen a TSM volt az ellenfél, természetesen az ő reakciójuk sem maradt el:
@RLewisReports Look at my recent tweets... echofox wasn't told to (or didn't) wear noise canceling headsets during our bo3 vs them on stage
— SC (@TSMvalens) September 4, 2016
A posztból látszik, hogy az esport oknyomozó riportere, Richard Lewis már bedobta magát, előkereste az esemény szabálykönyvét, mely egyértelműen fogalmaz a kérdésben. A színpadon minden esetben viselni kell a zajszűrőket, és ez alól az se menti fel a játékost, ha esetleg nem beszél angolul.
Az esemény egyik adminja szintén megszólalt a kérdésben, és tisztába tette a dolgokat, mi is történt valójában. A sztori szerint a verseny menedzsere hozta meg a döntést, miszerint az eset nem befolyásolta a csalást megelőző körök alakulását, így nincs szükség beavatkozásra, mehet tovább a mérkőzés. Csak éppen az Immortals ekkorra már 2:0-ás előnyben volt a mindent eldöntő pályán. Az admin gesztusai is elárulják, ezzel a döntéssel nem sokan értettek egyet már a helyszínen sem:
A videóból egyébként az is világossá válik, hogy a szervezők nem helyeztek kilátásba esetleges büntetést, a szabályok megsértése esetére, csupán annyit tisztáztak, mit tilos a játékosoknak. De mi van akkor, ha mégis megteszik? Körvesztés, azonnali kizárás, újrajátszás? Ezek egyike se történt meg. Tekintve, hogy a döntéshozók szabad kezet kaptak, borítékolható volt a káosz, ha beüt egy csalás, és ahogy az lenni szokott meg is történt, ráadásul a döntőben.
Seems that the admins even ignored their own rules to give Cloud9 the right to decide. Spineless call. https://t.co/eIkxDNTV3o
— Richard Lewis (@RLewisReports) September 4, 2016
A helyszíni beszámolók és maga n0thing szerint is volt lehetőségük dönteni, mi történjen, Richard Lewis posztja azonban teljesen jogos, gerinctelen húzás átruházni a felelősséget egy játékosra. A szervezőknek fel kell vállalni, hogy megbüntetik az egyik csapatot, ha az vét a szabályok ellen, ezért ők a szervezők. És ezért van ott a szabály, feketén-fehéren! Kellemetlen és váratlan szituációba hozni a döntő egyik résztvevőjét egyébként sem fair, de őszintén, mit mondhatott volna n0thing?
Ha kardoskodik a kizárás mellett, valószínűleg mindenki őt szidná és érdemtelennek tartanák a Cloud9 győzelmét. Elképzelhető, hogy megromlana a viszonyuk a szervezőkkel és nem hívnák őket jövőbeni eseményekre, és a játékosközösségben is csorbát szenvedne a hírnevük.
A szervezők rossz döntései és felkészületlensége miatt tehát továbbra is áll a bál, hivatalos állásfoglalás még nem érkezett a szervezők részéről.