Hazudott a csapattársainak, két beugróval kénytelenek Kínába utazni

Hazudott a csapattársainak, két beugróval kénytelenek Kínába utazni

Válságban a kanadai subtLe, akik nagyon nehéz helyzetbe kerültek a WESG jövő heti döntője előtt.

Áll a bál a subtLe háza táján: kiderült, hogy a kanadai csapat két beugróval kénytelen utazni a WESG jövő héten esedékes döntőjére.

Minden Nerdy eltiltásával kezdődött, aki két héttel ezelőtt VAC-bant kapott, őt azonban még tudták pótolni: DAVEY ugrott be a helyére. Nemrég pedig kiderült, hogy hades sem tud utazni a csapattal, aki nemes egyszerűséggel átverte a társait!

A csapat által közzétett beszélgetésekből kiderül, hogy hades látványosan halogatta a vízumkérelem leadását, sőt, kezdetben még hazudott is róla, hiszen azt mondta, hogy már elintézte. Később kiderült, hogy ez nem igaz, végül pedig különféle mondvacsinált indokok miatt "sajnos" lecsúszott a végső határidőről, így nem tud Kínába utazni a társakkal. Helyét a csapat coach-a, knc1 veszi át.

A történetben az a legszomorúbb, hogy a beszélgetésből egyértelműen lejön: hades nemes egyszerűséggel félt elutazni a LAN-ra, hogy szembeszálljon a többi csapattal. Tény, hogy a kanadai csapat nem került könnyű csoportba, hiszen többek között a Virtus.pro és az EnVyUs mellé lettek sorsolva. Ez a fajta hozzáállás azonban így is elfogadhatatlan egy profi esportolótól.

Így vélekedik a csapattárs els is:

"Megérdemli, hogy soha többet ne játszhasson profi szinten. Amiben az a vicces, hogy már most is majdnem ez a helyzet, hiszen eddig minden csapatától kirúgták. Ocean és én is többször megadtuk már neki az esélyt, de többször is átb@szott bennünket."

Az 1 500 000 dollár összdíjazású WESG 2016 World Finals csütörtökön veszi kezdetét, 24 csapat részvételével.

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések