Ez történt a magyar esportban 2016-ban! - Október

Ez történt a magyar esportban 2016-ban! - Október

MondoCon, DeadFox első megmérettetése, SEC sikerek és persze a mat1 ügy: erről szólt 2016 októbere!

Évzáró cikksorozatunkban szeretnénk összefoglalni, hogy mik voltak 2016 legfontosabb esport történései Magyarországon, ezért minden nap egy-egy hónapot lefedve fogjuk bemutatni, hogy a hazai csapatok és játékosok milyen eredményeket értek el és milyen egyéb, kiemelkedő események egyengették a magyar esport fejlődésének útját. Októberben is aktív volt a hazai esport és a sikerek sem maradtak el, de egy nagy visszalépés is történt.

A Mondocon volt októberben a hazai esport nagy eseménye, ahol a LoL versenyt a THR 2-0-ra győzött a WonderStag ellen, Hearthstone-ban PenhaDani emelkedett Exigo főlé 3-1-el, míg az Overwatch bajnokságot 3-0-ás, de szoros meccsekkel a Ötösölés nyert a CrewBestBlue ellen.

Megvolt DeadFox első nagy megmérettetése, csapatával a HR-el kijutottak az Epicenter moszkvai LAN-jára.

SEC-en LoL-ban és CSben is nagy sikereink voltak, hiszen mindkét játékban 4-4 csapatunk is bejutott a 16 fős, nemzetközi csoportkörbe! League of Legendsben a myRevenge, THR, a WiLD és a Beautiful Talented Men jutott ki, míg CS:GO-ban a RedBeaks, Revolte, a Fruits és a Pixel. Íme egy kis ízelítő a Fruits és a REVOLTE egyik meccséből.

Sajnos egész október Mat1 banjától volt hangos, amit nem csak ő, de a csapata, a Pixel is megsínylett, hiszen szinte mindenhonnan kitiltották őket, így a csapat, ami szép eredményeket produkált addig, felbomlott. Mat1 a TheOverpowered elleni SEC meccsen kapta a banját az ESL-től, később bevallotta a csalást.

TETSZETT? AKKOR KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON

Kövess Minket!



Üzlet - 1 karátos gyémánt eljegyzési gyűrű: tökéletes választás lánykéréshez

A lánykérés egy életre szóló emlék: ez egy olyan pillanat, melyben egyszerre van jelen a közös múlt és jövő, a szenvedély és a meghittség, a bizonytalanság és az elszántság. Az esemény történhet a tengerparti naplementében vagy akár egy focimeccs szünetében a lelátón – bárhol is tesszük fel a kérdést, az élmény mindkét félnek felejthetetlen lesz.

Üzlet - Logózott ragasztószalag: a márka mozgó arculata

Az üzleti életben gyakran nem is gondolunk arra, hogy mennyire jelentőségteljesek a részletek. Például, vajon mekkora hatást gyakorolhat egy cég arculatára az, ha egyedi, logózott ragasztószalagot alkalmaz?

Közvetítések