Megirigyelték a FaZe-receptet a PENTA csapatánál, itt az új ötös

Megirigyelték a FaZe-receptet a PENTA csapatánál, itt az új ötös

A régen jobbára németekből építkező szervezet szakított a korábbi hagyományokkal és a jövőben európai All Star együttessel támadnak.

A PENTA egykori játékosait elnézve csak ritkán botlunk bele egy-egy korszakba, amikor ne lett volna legalább két-három német játékosa a csapatnak. Itt játszott stfN, tahsiN, tabseN, strux1, Spiidi, crisby és még sorolhatnánk. Jelenleg azonban a csapatot 2014 óta erősítő kRYSTAL az egyetlen német játékos az új lineupban:

A neveket elnézve ütős együttest hoztak össze a PENTA-nál: HS a Rogue csapatát is megjárta, innocent pedig a Kinguinben, a Lounge Gamingben és a Dobry&Gamingben tette már le névjegyét. SuNny-t szintén nem kell bemutatnunk, az ENCE egykori játékosa mellett pedig még egy finn csapattag erősíti a keretet, zehN nevével viszont eddig nem sűrűn találkoztak még a legvérmesebb CS:GO fanok sem.

A nevek alapján tehát jó kis csapatot hoztak össze a PENTA-nál, lényegében a semmiből. Kíváncsian várjuk, mire jutnak 2017-ben ezzel az ötössel, a FaZe-nek egyszer már bejött ez a nemzetközi recept!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések